csütörtök, július 31, 2025
LISZIProgramok

Ismét benépesült a Zöldfa tér

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg immár tizedik alkalommal a Vízivárosi Kölyök Juniálist. A Zöldfa téren a kisgyermekes családokat koncerttel, különféle ügyességi és ismeretterjesztő játékokkal, tízpróbával, kézműves foglalkozásokkal várták, és vásár is színesítette a programsorozatot. 

A LISZI által szervezett Kölyök Juniális a Víziváros egyik legnépesebb és legkedveltebb programja, melyre idén is nagyon sok kisgyermek, szülő és nagyszülő volt kíváncsi szombaton.

A nyárváró délelőttöt hagyományosan a Pitypang zenekar hangulatos koncertje nyitotta meg, az óvodás csoportok nevezhettek a tízpróbára, de volt királyi kalandtúra Beatrix, avagy egy koronázás bonyodalmai címmel, többféle óriásjáték, és kézműves foglalkozás is – többek között nemezelés, bőrözés, kavicsfestés.Vízivárosi kölyök juniális 2025.Vízivárosi kölyök juniális 2025.

A közszolgáltató cégek idén is kitelepültek, a SZÉPHŐ Zrt. kvízjátékokkal, apró ajándékokkal kedveskedett a gyerekeknek, a Depónia Nonprofit Kft. a szelektív és a biológiai hulladékgyűjtést magyarázó, ügyességi és célba dobó játékokat hozott, míg a Székesfehérvári Rendőrkapitányság idén is elhozta a KRESZ-kereket, ahol kicsik és nagyok egyaránt próbára tehették a közlekedésbiztonsággal kapcsolatos ismereteiket.

A programokra kilátogatott dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki hangsúlyozta, az elmúlt években nagy sikere volt a piknikeknek a különböző városrészekben. Látszik, hogy az emberek szeretik azt, hogy csak egy rövid távolságot kell megtenniük az otthonukból, és máris ott találják magukat egy közösségi rendezvényen, ahol találkozhatnak másokkal és együtt jól érezhetik magukat. Székesfehérvár össze városrészében volt, illetve lesz ilyen program idén is.

A Víziváros önkormányzati képviselőjeként először vett részt a programon Patik Ferenc, aki elmondta, sokat gondol elődjére, dr. Horváth Miklósné Saci nénire, akinek sokat köszönhet. Ő korábban úgy látta, hogy a Vízivárosból nagyon hiányzott egy olyan városrészi rendezvény, ami igazán az itt élőké. Ezért hívta életre a Kölyök Juniálist, amely idén már egy évtizedes múltra tekint vissza.

Patik Ferenc hozzátette, a Kölyök Juniális hagyománya tovább folytatódik a jövőben, és idén is lesz Palacsinta Péntek a nyári szünet utolsó szabad péntekén, valamint megrendezik a Vízivárosi Adventet is.

forrás: szekesfehervar.hu